Novellák

Egy nap

Megosztás

Néha olyan furcsák vagyunk, mások… látjuk magunkon, érezzük, a saját bőrünkön tapasztaljuk. Nem tudjuk, hogy erről ki tehet… Mi, vagy a környezetünk? Ezzel Kálmán is így van:

 

„Kinyitom a szemem, de csak résnyire. Látom, hogy még nem kelt felt a nap, talán négy óra lehet. Ha megmozdulok, teljesen fel fogok ébredni és esélytelen a visszaalvás. Úgy fogok kinézni, mint egy mosott szar, úgyhogy inkább visszaájulok… abba rémes álomba, ami miatt korábban felriadtam.

Bántóan süt az arcomba a nap… mi ez a zaj… ja, csak az ébresztő. Fel kell kelni, csak még egy perc… úgyis bekapcsol a „szundi”. Jó, ez már a hatodik – el fogok késni, ha most azonnal nem mászok ki az ágyból. Fáj minden porcikám. Tegnap este hagytam egy kis vizet a poharamban, most nagy szükségem van rá, teljesen kiszáradtam. Oké, ezzel megvagyok, akkor most felülök. Már megint melegem van. Vagy fázom? Hol a köntösöm? Irány a fürdőszoba.

Mosom a fogam a tükör előtt, lehajtott fejjel. Azért sem nézek bele. Minek? Ugyanazt az unott arcot fogom látni, amit tegnap is. Akkor is kiábrándító volt, most sem lenne másként.

Felöltözöm. A tegnapi jó lesz, csak egy másik inget választok. Úgysem látja senki – ha egy hétig hordanám ugyanazt, az sem tűnne fel senkinek. Kész vagyok. Körbejárom a lakást. Hűtőt becsuktam? Mindent kihúztam a konnektorból? Mi ez a morzsa a pulton? Jézus, jönnek a hangyák és mindent felfalnak, ha itt hagyom. Telefon nálam van… pénztárca… ásványvíz… zsebkendő… oké, indulok. A kapuból visszafordulok. Tényleg bezártam az ajtót, vagy csak akartam? Persze, hogy bezártam. Sietek a buszhoz. Késik, mint mindig. Rémesen fáradt vagyok, ha nem kapok ülőhelyet, el fogok ájulni, az biztos. Mikor jön már az a hülye helyi járat? Biztosan tele lesz, talán fel sem férek? Megint kiszáradt a szám, még jó, hogy hoztam egy palack vizet.

Itt a busz, büdös… meleg… ott egy hely, gyorsan lehuppanok. Remélem nem ültem bele egy rágóba, ezek a rohadt kölykök mindenhová odaragasztják, csak hogy engem bosszantsanak. Óvatosan körbenézek, hátha előttem áll egy öreg néni, még a végén át kell adnom a helyet. Nem, csak a szokásos borzasztó társaság… jézusom, ma senki sem mosott fogat? Szemben ül egy kócos nőszemély, engem bámul… vagy csak a mögöttem ülőt? Elkapom a tekintetem, nem kenyerem a szemkontaktus.

Bezártam az ajtót? Ja, igen, vissza is mentem megnézni. Megeshet, hogy beoson valaki és kirámolja a lakást. Ezek ilyenek, visznek mindent, ami mozdítható.

(Photo by Spencer Platt/Getty Images)

Anya hívott tegnap, hogy kísérjem el hétvégén a testvéréhez. Azt mondja, jót tesz majd nekem egy kis kikapcsolódás. Semmi kedvem, de most ezt hogy közöljem anyámmal? Megint hallgathatom, hogy antiszociális vagyok… hogy apám fia… majd én is besavanyodom és diliházba kerülök. Mert az alma nem esik messze a fájától. Bezzeg az öcsém, ő aztán tud élni. Na, ahogy ő csinálja… előbb utóbb valami baja lesz. Tegnap is száguldozott, láttam, ahogy hatalmas lendülettel bekanyarodott az utcába. Össze fogja törni magát… fel is hívom, ahogy beértem a munkahelyemre, hogy vezessen óvatosan. Az ördög sosem alszik.

Hol is vagyok? Mi lesz, ha nem szállok le időben a buszról… Jártam már így, tudom, miről beszélek. Megérkeztem… megint korán van, még lesz időm egy kávéra.

Remélem, nyugodt napnak nézek elébe, tegnap olyan furcsán bámult rám a főnököm… talán nincs velem megelégedve. A kollégák is pusmognak, pletykálkodnak állandóan, nagyon rosszindulatú társaság vesz körül. De nem baj, én elvagyok, elvégzem a munkám és nem foglalkozom senkivel. Mit érdekel más problémája.  Jaj, ne felejtsek el szólni az öcsémnek, hogy ne vezessen olyan felelőtlenül, még a végén…

Lassan megy az idő, ebédelni kellene… de annyi a munkám, ezt a rendelést gyorsan felveszem. Fáj a fejem… órák óta, pedig ittam eleget. Már megint melegem van, teljesen levert a víz. Ideges vagyok, de fogalmam sincs, hogy miért. Mély sóhajtás, ez az… na, most jobb. Lassan állok fel, óvatosan megkerülöm az asztalt és a kimérten a kollégákat is. Megint úgy néznek rám, látom a gondolataikat… azt kérdezik maguktól, hogy hová megy ez a dilis megint? Rájuk mosolygok… ez inkább vigyornak sikerült.

Íztelen az étel, de megeszem, ha már pénzt adtam érte. Remélem nem nyers ez a hús, csak egy jó kis szalmonella hiányzik az életemből. Abba még bele is lehet halni. Na, jó, ez hülyeség… de ki tudja, talán mégis. Megfájdult a gyomrom, lehet, hogy tényleg romlott volt az ebéd? Meg fogok bolondulni, na, ezt ki kell vernem a fejemből. Inkább visszamegyek dolgozni, rengeteg a munkám.

Hívom az öcsém… azt mondja, ezt azonnal fejezzem be, mert csak felidegesítem. Azt mondja, hogy alaptalan az aggodalmam, Ő teljesen óvatosan vezet, ne féltsem már ennyire. Ja, ha ez így működne… de talán ha minden nap elmondom neki és figyelmeztetem… nehogy ezen múljon. Hiszen bármi megtörténhet, a rossz ott leselkedik minden pillanatban.

Tegnap mintha többet tudtam volna dolgozni. Le vagyok lassulva? Belehúzok.

Öt óra, vége a munkaidőnek. Várok még egy kicsit, hogy mindenki elmenjen, addig rendezgetem a papírokat, idekészítek magamnak holnapra egy kupacot. Nem vagyok túl jól, valószínűleg megint magas a pulzusom, otthon az első lesz, hogy megmérem magamnak. Csak érjek már haza.

Anya hív, megint. Már beszéltünk, biztos valami baj van, csak úgy nem keres naponta többször. Az öcsém… biztos vele van valami… Nem, csak Anya vett nekem egy pulcsit, jézus… minek? Én meg már itt leizzadok háromszor, erre egy pulóver… azt hittem valami rossz történt.

Busz, tömegnyomor, légszomj. Szokásos.

Végre otthon. Leteszem a táskám és bekapcsolom a kávéfőzőt. Milyen poros a lakás… hol az a rongy, gyorsan végigmegyek vele a polcokon. Fel is kell porszívózni, egy mosás is összejött. Ja, a kávé, elfelejtettem… na, majd ha kész a takarítás. Írok egy üzenetet közben, csak megkérdem a családot, hogy minden rendben van-e. Azt írják igen, minden ok, nyugodjak meg. Meg is nyugszom. Rend van, tisztaság, jöhet az a kávé. Összeütök egy vacsorát, hátha az öcsém ma este is felugrik, legyen mit elé raknom. Mindig éhesen jön. Olyan rendszertelenül étkezik, egyszer megbetegszik, ha így folytatja. Remélem jól sikerül ez a ragu, ha marad időm, még egy gyors süteményt is össze tudok dobni. Bekapcsolom a tévét, amíg készül az étel – de ez a híradó nézhetetlen. Megint karambolozott valaki a főúton, biztosan gyorsan hajtott. Vigyázni kell… jobb félni, mint megijedni.

Öcsi hív, ma nem jön át, késő van. Kár, finom lett minden. Na, majd holnap megeszi.

Elmegyek fürdeni, csak még előbb felmosom a konyhát… leszórtam egy kis lisztet. Oké, konyha rendben, tisztaság van, akkor vár egy kád forró víz. Bezártam az ajtót? Nehogy valaki beosonjon, amíg én áztatom magam.

Sötét van, lefekszem… de még elolvasok pár oldalt ebből a könyvből. Azt mondták izgalmas, de egyszerűen nem tud lekötni. Mindegy, beszedek egy altatót és már alszom is.

Kinyitom a szemem, de csak résnyire. Látom, hogy még nem kelt fel a nap… nem mozdulok meg…  hátha… „

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.