Novellák

Mintha mi sem történt volna

Megosztás

Amikor még nem a digitális világban éltünk:

 

Fáradt vagyok, egész nap csak a munka, alig várom, hogy hazaérjek. Nem mintha ne várna rám egy halom szennyes, a vacsorát is össze kell dobnom. Van időm, a férjem csak hat órakor végez, addig csend lesz és nyugalom.

Az ajtón belépve furcsa zajokat hallok. Talán ma korábban hazaért volna a párom? Nem hiszem, reggel közölte, hogy csak maradjak bent nyugodtan, ő sem tud ma idő előtt elindulni.

Lábujjhegyen kukucskálok be a nappaliba. Egy lány terpeszkedik a kedvenc kanapémon. Egy szőke. Na de ezt hogyan? Ki ez??? Ekkor a férjem – egy szál alsógatyában – kilép a fürdőszobából.

Megbújok az ajtófélfa takarásában, levegőt sem merek venni. Ez több mint felháborító! Mikor tudja jól, hogy négy órára hazaérek… és itt rohangál egy szál alsóneműben! Az órámra nézek. 4 múlt tíz perccel, úgy tűnik, szinte repültem hazáig. Ha már megcsal ez a féreg, legalább ügyesen tegye, legalább tüntesse el a légyott nyomait, mire megjövök.

Már épp a tett színhelyére lépnék, amikor a nő megszólal:

– Siess Kicsim, lassan negyed négy! – csicsergi.

Negyed négy? Ez nem csak szőke, hülye is!

A férjem leül a lány mellé és kényelmesen hátradőlve belecsókol a nyakába. A kezem ökölbe szorul, a szemem könnybe lábad, hallom a tüdőmet, ahogy sípolva oxigénért kapkod. Nedves szemekkel végignézem, ahogy a gennyláda gyengéden elsimít egy hajtincset a lány arcából, miközben negédesen nyugtatja:

– Nem kell sietni, csak egy óra múlva várható. De igazad van, felöltözöm. Legyünk továbbra is óvatosak.

Óvatosak? Továbbra is? Mióta folyik ez az ocsmány színjáték a hátam mögött? Hogy tehette ezt velem? Miért? Jó, tényleg unalmas vagyok… néha, kicsit frigid is… és vannak rigolyáim. Igen, vannak. Például a pontosság. Megint az órámra nézek. 4 óra 18 perc.

Eközben a szőke feláll a kanapéról, megigazítja falatnyi szoknyáját és kihívóan behajolva eligazgatja a díszpárnáimat.

– Gyere szivi, kész a terep – kiállt a szőke, miközben néhány lépést hátrálva gyönyörködni kezd a művében. – Mintha mi sem történt volna – mondja mosolyogva.

Behunyt szemekkel a falnak támaszkodom. Ez rettenetes. A szerető hitvesem megcsal, talán már évek óta, nekem meg fogalmam sem volt az egészről. De ma mi történhetett? Elnézték az időt? Vagy én néztem el? Elgondolkodom, majd döbbenten a homlokomra csapok! Az óraátállítás! Tényleg, még itthon sem kellene lennem! A faliórát átállítottam még tegnap, de ez a karóra… ez megviccelt.

Valahogy megkönnyebbülök. Még a munkahelyemen lenne a helyem az irathalmazok között. Végül is…

Hirtelen elhatározással kiosonok a bejárati ajtón.

Egy óra múlva visszasétálok. Belépek az üres lakásba, csend és nyugalom. Főzök egy kávét, bepakolok egy mosást és rendelek egy pizzát háromnegyed hatra.

Hat óra öt perckor  – nem sokkal azután, hogy a pizza futárt kifizettem – szerető férjem hazaér. Illatosan, mosolyogva. Majd megkérdezi, hogy vagyok.

– Jól – válaszolok kedvesen, majd boldogan elülök mellé az asztalhoz és felvágom a forró pizzát. Jól vagyok. Az a fránya óraátállítás, majdnem mindent elrontott.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.