Novellák

Sosem késő

Megosztás

Nehéz megbirkózni egy betegséggel, főleg, ha ilyen-olyan okból az ember magányra van ítélve. Persze mindenki a saját sorsának kovácsa, sok esetben igenis tehet arról, hogy rosszul alakult az élete. Ferenc is egyedül volt, amikor egy kicsit, tényleg csak egy kicsit megcsapta a halál szele. De tőle nem vett el semmit, inkább csak adott.

 

„Öreg vagyok már, nehéz életem volt, jó ember sem voltam sosem. Az asszony nem is bírta sokáig, egyik reggel lelépett a kölyökkel… időm sem volt kijózanodni. Sokat ittam, dohányoztam, a kártyát sem vetettem meg. A srácok a pincesoron minden héten tartottak egy zsuganapot, és nem babra ment a játék. Amikor még dolgoztam és az asszony is megvolt, leadtam a fizetésem és valahogy be voltak fizetve a számlák, meleg étel került az asztalra. Nekem elég volt az a kis mellékes, amit maszekolással szedtem össze minden hónapban. Abból ittam, dohányoztam, abból vertem a blattot. Amikor a család lelépett, még dolgoztam, és valahogy mindig jutott mindenre.

De a vállalat megszűnt, akkor, 58 évesen én is – mint a legtöbb sorstársam – rokkantnyugdíjasításra kerültem. Más megoldás nem volt akkoriban, meg csodaszámba se ment.

Abból a kis összegből azonban már nem futotta mindenre. A pia, a bagó kellett… enni is… ennél fogva a számlák kezdtek elmaradni. Egy idő után kikapcsolták a házban az áramot, de annyira az sem hatott meg. Semmim sem volt, még az ajtómat se zártam, csak amikor nagy ritkán bementem a városba. Padlón voltam és azt hittem innen már nincs lejjebb. De volt.

Egyik nap jött a faluba egy busz, amolyan mozgó kórház, a polgármester pedig mindenkit odaküldött tüdőszűrésre. Én is mentem, mivel az asszonyok pogácsát és rétest sütöttek a faluházban, és aki részt vett a vizsgálaton, ingyen ehetett. Szépen megmosakodtam, tiszta inget húztam és már előre fentem a fogam a házi süteményekre. Arra nem számítottam, hogy amikor kijövök a szűrésről, már nem lesz étvágyam…

A doki azt mondta, hogy a folt a jobb lebenyben lehet akár egy jóindulatú daganat is, nem kell mindjárt a legrosszabbra számítani. De figyelembe kell venni a magas kockázatot a dohányzás és italozás miatt. Kaptam egy beutalót a kórházba. Azt mondták, egy modern műszerrel lecsípnek egy darabot a csomóból. Megvizsgálják és akkor mindenki okosabb lesz. Hát én már biztosan nem – gondoltam magamban, amikor kiengedtek a klinikáról és hazafelé bandukoltam. Nagyon hiányzott az asszony, jobban, mint valaha. Ha itt lenne, főzne egy jó zsíros húslevest – mintha attól meggyógyulnék. Két hét. 14 nap. Azt mondták a szakrendelőben, hogy ennyit kell várni az eredményre. Azt a biopszia, vagy mi, meg fogja mondani, hogy mi a teendő. De a cigit le kell tenni… Csak még elszívom ezt a dobozt – gondoltam, de a dohány íze már keserű volt.

Másnap reggelre teljesen kijózanodtam. Emlékszem, álmodtam. Anyám jelent meg – isten nyugosztalja – mintha hallucinálnék… az egyik sarokban vasalta az ágyneműt. A látomásomban hozzám szólt, de némán, az ajkai nem mozogtak. Azt mondta: kelj fel fiam, olyan vagy, mint egy görény. Mondjuk ezzel egyet is értettem, mert tényleg rossz szagom volt, úgyhogy letusoltam. Hideg vízben, mert az áram még mindig ki volt kapcsolva. Találtam egy doboz dohányt a komódon, de hiába gyújtottam rá, a rosszullét kerülgetett. Dühös voltam, elővettem egy liter pálinkát, még a szomszéd hozta a múlt héten, mert segítettem kifesteni a nyári konyhát. Én meg előre látóan elraktam jobb időkre az italt. Gondoltam, most jól fog jönni egy kupicával. De a kisüstinek fáradt íze volt, egy kortyot sem bírtam lenyelni. Meg fogok halni, biztos voltam benne… semmi sem esik jól… mintha minden összeesküdött volna ellenem. Az égiek is, különben minek fosztottak meg az élvetektől. Mérges voltam, kiabáltam, a szomszédok ki is lestek az ablakokon. Ott bőgtem az ágyon, mint egy mamlasz, amikor Erzsike jelent meg a bejáratnál, egy kis lábas forró levessel. Apró kis asszony volt, a férje néhány éve hunyt el. Olyan szégyenlősen álldogált az ajtóban, hogy majdnem megesett rajta a szívem. Beinvitáltam, de ő csak letette az edényt az asztalra és elköszönt. Tudtam, hogy a falurádió életbe lépett, és már az apraja- nagyja is az én bajomról beszél. Gondoltam, most örülhetnek, hiszen el fog patkolni ez a vén részeges. Egész nap a poros házban kuksoltam, egyetlen örömöm az a finom étel volt, amit könyörületből kaptam. Esteledett, amikor kidugtam az orrom az udvarra. Már mindenki becsukta a portáját, csak Erzsike üldögélt a háza előtti padon. Visszamentem a fazékért és melléültem. Nem szólt hozzám, csak mosolygott és megfogta a kezem. Ott ücsörögtünk némán egészen addig, amíg teljesen ránk nem sötétedett.

Másnap reggel nem kakasszó ébresztett, hanem egy tálca forró fánk. Porcukor is volt a tetején. Imádtam a fánkot… a feleségem egy kis rumot is tett a tésztájába. Mielőtt még elhagyott volna. Ebben is volt rum. Meg egy nagy adag szeretet.

Délután a polgármester is benézett hozzám. Már azt hittem, a temetésemet akarja megbeszélni, de tévedtem. Azt mondta, hogy a falu népe tegnap megegyezett, hogy kifizetik a tartozásomat, ne kelljen már meleg víz és áram nélkül betegeskednem, ha arra kerül a sor. Nekem? Teljesen elképedtem, hiszen egy mihaszna alak vagyok, még a templomba is ritkán mentem el vasárnaponként. Én lepődtem meg a legjobban, amikor azt mondta, hogy hát szeretnek engem a népek, mert mindig volt mindenkihez egy jó szavam, és mert annyi portát kifestettem már ingyen. Akkor hatódtam meg ennyire utoljára, amikor a kölyök megszületett. Nem érdemlem meg én ezt a nagy szeretetet, próbáltam hárítani, de a dolog már el volt döntve. Holnapra lesz áram ebben a házban, bármit is történjen.

Este Erzsike is meglátogatott, elvitte a fánkos tálcát és egy nagy adag pörköltet hozott nokedlivel. Leültetett, és addig nem volt hajlandó hazamenni, amíg az egészet meg nem ettem.

Éjszaka arra gondoltam, hogy egyáltalán nem hiányzik sem az ital, sem a cigi. És emiatt még mindig meg voltam győződve arról, hogy haldoklom.

Az ezt követő napok hasonlóan teltek. Valaki megjelent az ajtóban, ételt vagy gyümölcsöt hozott, és egyik nap néhány asszony kitette a szűrömet egy egész délelőttre, mert a pincétől a padlásig kitakarította a házam. A falu gondoskodott rólam. Mikor azt hittem, meg fogok halni, azt hittem, vége mindennek. De mégis mi történt? Az égiek összefogtak a település népével… kiűzték belőlem a szenvedélyeket és visszaadták a hitem. Szeretet adtak. Amiben már olyan rég nem volt részem…

A doki személyesen jött el hozzám, amikor megkapta a kórházból a leletemet. Erzsike ott loholt mögötte, amin egyáltalán nem csodálkoztam, mert az édes asszony két hete csak körülöttem sündörgött. Amikor leültünk az asztalhoz, apró kezét az enyémre tette, és úgy nézett az orvosra, mint az atyára szentmise napján. Amikor a doki kedvesen elmagyarázta, hogy a folt a tüdőmben csak egy jóindulatú elváltozás, Erzsike rám nézett, és csak annyit kérdezett: Ferenc, ugye azért maradhatok?

Azt hiszem olyan jóízűt már régen nevettem, mint akkor. Csak átöleltem a pöttöm kis testét és azt válaszoltam: Erzsike, már tegnap kérni akartam, hogy maradj velem itthon…„

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.