Novellák

Telefon

Megosztás

Délután van, éppen semmi dolgom, unatkozom. Cseng a telefon, felveszem.

–  Halló! – szólok bele gyanútlanul.

–  Halló! – válaszolnak.

–  Ki beszél? – kérdezem, még nyugodt hangsúllyal.

– Ott kibeszél? – tudakolja egy érdes női hang, ami nagyon ismerős valahonnan. Biztos az egyik haverom van vicces kedvében, úgyhogy mély levegőt veszek, és nem csapom le a kagylót. Amúgy is győz a kíváncsiságom, meg hát még mindig rémesen unatkozom.

– Én vagyok, akit hívott – felelek kedvesen, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve csavarok egyet a párbeszéden: – Te vagy az, Mancika? Olyan rég beszélgettünk, örülök, hogy hívtál. Tudod, mióta elhagyott a férjem, nagyon egyedül vagyok.

A másik oldalon döbbent csend, mivel – lévén férfi vagyok, méghozzá elég erőteljes orgánummal megáldva – nem pont erre számíthattak.

–  Oh, akkor azt hiszem, téves… – reagál kissé rémülten a hívó.

– Jaj, Mancika, ne tedd le! – kérlelem, mielőtt még bontanák a vonalat. – Meg sem kérded, hogy sikerült a műtétem?

– A műtét? Ja, persze… – adja meg magát valaki a vonal túlsó végén. – Remélem jól sikerült és meggyógyultál. – feleli, hátha így előbb szabadul.

– De hát nem is voltam beteg, Mancika, én a nemátalakító műtétemről beszélek – válaszolok tettetett sértődöttséggel és egyre jobban élvezem a játékot.

– Ja vagy úgy? – hökken meg áldozatom.

– Mancika, tényleg te vagy az? – kérdezem, de az igazat megvallva már alig tudom visszatartani a kuncogást. Lám, jól meg akartak viccelni, de végül nekem sikerült, én nevetek a végén. A következő válaszra azonban nem számítottam:

– Nem Lajos, nem Mancika vagyok, hanem az apád és – bár egy kicsit megfáztam – csak azt akartam kérdezni, hogy vigyem-e át a tegnapi megmaradt pacalt? – dünnyögi az öregem a telefonba, majd fáradt sóhajjal leteszi. Én meg már megint beégtem, ráadásul nem is szeretem a pacalt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.