Egy kis személyes...

Altató

Megosztás

Most nem József Attila verséről van szó – bár ez a csodaszép költemény igen közel áll a szívemhez – hanem az altatószerekhez fűződő viszonyomról.

A kemoterápiám megkezdését követően egyre rosszabbul aludtam. Na, jó, ez nem pontos kifejezés… egyáltalán nem aludtam. Mert az a néhány órás beájulás, amit az erős fájdalomcsillapítók okoztak – minden volt, csak nem pihenés. Emiatt altatót kaptam, és ítéljen el bárki emiatt, de én egyszerűen „imádtam” az álmatlanságra felírt tablettámat. Volt olyan nap, hogy alig vártam az estét… hogy beszedhessem azt a kedves kis fehér bogyót, ami majd elrepít egy fájdalommentes világba…

A „távolságot, mint üveg golyót, megkapod”. Nekem a távolság a menekülést jelképezte. Elaludtam, és néhány órára elszállt minden fájdalmam… minden félelmem. Mélyen aludtam, olyan mélyen, hogy még csak nem is emlékszem az álmokra. Azt hiszem, ha akkor nem írja fel az orvosom „mentsvárként” az altatót, meg sem tudok birkózni a kezelések okozta mellékhatásokkal. Az az apró tabletta volt abban az időben az egyetlen biztos pont az életemben, mert tudtam, hogy beszedem és minden baj, minden gond a tudatommal együtt elszáll.

De makacs dolog ez az alvatlanság… és nagy úr a kényelem. Alvás nélkül nincs jó közérzet, ez tény.

Én egy „modern” altatót kaptam és soha, egy pillanatig sem aggódtam a mellékhatásai miatt. Volt más bajom is, sokkal nagyobb annál, minthogy kába voltam másnap, vagy egy kicsit ingerültebb a megszokottnál. Na és? A betegség miatt amúgy is neurotikusan viselkedtem, ezt a környezetem elfogadta és tolerálta.

Csakhogy azóta eltelt egy év. Én pedig rászoktam az altatóra.

Szinte észrevétlenül alakult ki a függőség, pedig okosan használtam, sosem éltem vissza vele. A férjem is praktikusnak találta a szedését, hiszen rettenetesen horkol. Viszont ha „beájultam” nem hallottam a „horpasztást”, ezért nem rugdostam Őt éjszakánként, hogy hagyja abba – tehát mindketten jól jártunk.

Azonban egy ideje érzem az addikció mellékhatásait. Már nem elég pihentető az alvás, gyakran felébredek a tabletta beszedését követően 3-4 órán belül, és csak forgolódom az ágyamban, míg egyszer csak hajnal felé újra bealszom. De akkor már csörög is a vekker és fel kell kelni.

Próbáltam nem beszedni a gyógyszert… de nélküle képtelen voltam elaludni, még hajnalban is csak bámészkodtam. Mintha egyre többet kívánna a szervezetem… egy ideje nem tudok megszakítás nélkül aludni. Pedig ez lenne cél, ez lenne fontos, hiszen így tudnék kipihenten ébredni, teljesíteni a munkahelyemen és a magánéletben is.

De én egyre agresszívabb vagyok, egyre ügyetlenebb és egyre labilisabb. Ez nem az altató hibája. Ennek a megszokás az oka. Megint rosszul alszom. A nappalok is zűrösek, megterhelőek, a gondolataim ide-oda csaponganak. Ha csak eszembe jut, hogy esetleg a kis tablettám nélkül kellene lefeküdnöm, elfog a kétségbeesés, hogy milyen éjszaka áll majd előttem. Vagyis hánykolódom az altató rabságában.

Nem jó ez így! Úgyhogy – bár nem tudom jó-e az időzítés – megpróbálok leszokni.

Elegem van abból, hogy napközben fásult vagyok, lehangolt, ideges és idegesítő. A változtatásba nyilván energiákat kell fektetnem és elég sok nehézségre is számíthatok. Na de majd meglátjuk… Igyekszem változtatásokat bevezetni az életvitelemben, mert tudom, hogy a másodlagos álmatlanságom megoldása komplex dolog, és hogy elsősorban a nappali feszültségek okozzák. A magammal szemben támasztott túlzott elvárások, a túlérzékenységem és hogy képtelen vagyok „kikapcsolni”… a változókor sem segít… a hormonális változások is felborították a lelki egyensúlyomat… nyomaszt a kettős leterheltség is, az otthoni teendők körüli hercehurca… ehhez hozzájárul, hogy ülő életmódot folytatok, valamit a betegségem miatti aggódás és a gyász okozta fájdalom… szóval sorolhatnám…

Nem akarok „öngyógyító” lenni, de csak úgy tudom szépen lassan kiváltani a napi adag altatómat természetes szerekre, ha egyensúlyba kerülök. Tisztában vagyok vele, hogy óvatosnak kell lennem, mert, bár jelenleg tünetmentes vagyok, a tartós, nem kielégítő alvás megbetegíthet, csökkentheti az immunrendszerem működését.

De hagyjuk a panaszkodást… most eltökélt vagyok… meglátjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.