Egy kis személyes...

Kistigris

Megosztás

Azt mondják, valaki vagy szereti a cicákat, vagy nem.

A párom már régóta szeretett volna egy szőrgombócot, de én a korábbi negatív tapasztalatimra hivatkozva sokáig halogattam a döntést. Ha belegondolok, csak abban a pillanatban mondtam igen, amikor már teljes mértékben biztos voltam abban, hogy a lelkem egészével be tudok fogadni egy új kis jövevényt, amikor már magammal kapcsolatban is azt éreztem, hogy a „helyemen vagyok”. Majd a cicánk „megérkezett” és én rájöttem, hogy nem is olyan nehéz szeretni őket.

Nem akartam sem örökbe fogadni, sem ismeretlen alomból való állatot magamhoz venni. A cicánkat személyesen választottuk ki, tudatosan és alapos megfontolással.

Amikor elhoztuk, már hat hetes volt, szobatiszta és a kötelező oltásokat is megkapta (tulajdonképpen csak pár napig használta az ágyneműket és a szőnyegeket alomként…). A cicavécéjébe kristályos szerkezetű szilikát került, ez vált be… bár az korántsem igaz, hogy 8-10 napig kitartanak ezek az illatos golyócskák. Mi 5-6 naponta kidobunk egy egész alomnyit, sajnos ilyen gyakran kell cserélni ahhoz, hogy a macsek szívesen piszkítson bele.

Lakásunkat a „pici” érkezése után a macskaholmik kezdték uralni. Kaparófák, etetőtálak, szőnyegek és játékok mindenütt. Amit már az első nap megváltoztattunk miatta, hogy jobban elpakoljuk a dolgaink. Azóta nem hagyunk elől sem ételt, sem vegyszeres flakont, sem apró tárgyakat, tulajdonképpen biztonságos környezetet teremtettünk. Hiába kapott a cicmic saját fekhelyet, ott alszik, ahol éppen neki tetszik, nem hajlandó semmilyen kompromisszumra. Birtokba vette a székeket, a szőnyegeket, a fürdőszobai zugokat és az ágyakat is. Mindenkiét. Imádja a mosdókagylót, rendszeresen belegömbölyödik, hiszen ott minden oldalról védve van, egy igazi nedves-biztonságos kuckóra lelt benne.

Étkezési rutint még nem sikerült kialakítani nála, a mi cicánk akkor eszik, amikor éhes. Szerencséje van, ritkán marad egyedül, úgyhogy amikor kedve szottyan, csak hízelegnie kell és megkapja, amit akar. Ha utazunk, jön velünk ő is, bár úgy hallottam, ezt sokan ellenzik.

Szóval ez a kiscica első látásra szerelem volt, ahogy a hatalmas szemeivel ránk nézett… ellenállhatatlan. Azt nem mondhatom, hogy nem hoztunk érte áldozatokat, elég, ha a ronggyá karmolt vadonatúj konyhaszékeimre gondolok… a kanapét sem kímélte… és a száradó ruhákat sem…. de ez mellékes… imádjuk és kész.

Érdekes szokásai alakultak ki, sok mindenben alkalmazkodott hozzánk, illetve igyekeztünk mi is figyelembe venni, hogy őfelségének mi a jó. Nagyon érdeklődő, kíváncsi kis állat, kifejezetten ennivaló, amikor a konyhában elénk fekszik, majdhogynem „kifekszik” és még akkor sem tágít, ha átlépünk rajta. Sokat ücsörög az ablakokban, azokban is, amiket csak a konyhapult összejárkálása (!) során tud megközelíteni. Mindenhol „kitakarít”, a legeldugottabb helyekről is előhozza a porcicákat. Nagy rovarirtó is, ha valami berepül az ablakon, rögtön levadássza.

Ritkán ébreszt fel minket, ahhoz tényleg nagyon későn kell kelnünk. De ha reggel megmozdulunk, ő az első, aki kiér az előszobába és már a WC ajtó előtt jelzi, hogy elsőbbséget élveznek a szükségletei mindenkiével szemben.

Hiába szólok rá, ha rossz fát tesz a tűzre, csak hátat fordít és durcásan visszasandít.

Néha felborzolja a farkán a szőrt, jelezvén, hogy ő egy nagyon veszélyes fenevad ám… Szóval kedves kis habitusa van.

Azt mondják, a cicák közelsége terápiás hatással is bír. Azt mondják, hogy a dorombolásuknak gyógyító mechanizmusa van, hogy oda ülnek, ahol az emberek számára negatív energiákat észlelnek és ezeket a blokkolt áramlásokat át akarják programozni. Azt olvastam, hogy a dorombolásuk csökkenti a csontritkulás esélyét és erősíti az immunrendszerünket. Ezeket nem tudom…

De annyit mindenesetre észrevettem, hogy mióta lehetőségem van minden nap „kimacskázni” magam, nyitottabb vagyok és mindenképpen érzékenyebb. Nem tudom, hogy tovább fogok-e élni, vagy egészségesebb leszek-e… de hogy hatással van rám ez az édes kis bársonytalpú, az biztos.

Érzem, hogy szeret, és figyel, ha szükségem van rá. De én is figyelem őt… Nézem, ahogy órákig csak magával foglalkozik, mosakszik… mert fontos neki a tisztasága. Látom, hogy tudja, mi a jó neki. Néha csak ül az ablakban és néz… élvezi a napsütést és elégedetten dorombol. Ha kell, erőszakos, és a tudtomra adja, hogy mire tart igényt. Látom, ahogy szereti önmagát, hogy őszinte, de kitart az akarata mellett mindenáron, hiába állok az útjába. És hiába utasítom, igazi anarchista, elítéli minden tekintélyre irányuló törekvésemet. Biztos a jellemében és elégedett a helyzetével.

Sündörög a lábam alatt… megállás nélkül, mintha egyre jobban ki akarna ismerni. Lehet, hogy tényleg hatodik érzékkel rendelkezik, mert amikor egyedül érzem magam, mindig megtalál és eltereli a gondolataimat.

Csodálatra méltó az érzelmi függetlensége, az a csendes jelenlét…

Sokat tanultam a cicámtól. Néha azt érzem, nem is én nevelem őt, ő nevel engem. Kiismert pár hónap alatt, de nem nyílt meg teljesen, szinte titokzatos maradt. Nekem is ezt kellene… kicsit elrejtőzni a világ elől, sejtelmesen, puha macskaléptekkel közlekedni és figyelni… ha az utamba állnak kiengedni a karmaimat és jobban ragaszkodni az elveimhez.

Azt hiszem, olykor megérné macskaszemmel nézni a világot!

2 thoughts on “Kistigris

  1. Igen,Timothy ilyen…es teljesen hiteles jellemabrazolas a macsokrol….”akik”hizelgosek,dorombolosak,bujosak..onerzetesek,sertodekenyek,dacosak es teljes mertekben ontorvenyuek…De mi igy szererjuk ot,oket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.