Versek

Búcsú

Megosztás

A ruhája feketéje árnyékolt

be minden reggelt,

már csak egyre gondolt,

nem kiabált, nem neheztelt,

csak nézte, hogy az idő elrepül,

a gyásza néma volt

és követte rendületlenül.

Ha végigment az úton,

az ott járt a  nyomában,

este melléfeküdt rongyos

gyolcsruhában,

és ő tudta, hogy az úgysem eresztené…

így lassan feladta

és leborult a sors elé.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.