Versek

Az a sátor

Megosztás

 

 

Az a sátor, az az enyém,

kis sátor a bú közepén,

egyedül van, így akarja,

friss magánnyal betakarva.

 

Remete harc, az tanított,

nyugalom virága nyílott,

szeretek a semmi felett

eltűnődni, így, nélküled.

 

Szeretem, hogy tapintattal,

önös érdek nem marasztal,

szeretem, mert itt botorkál,

egy-egy szó, mit régen mondtál.

 

Ez az élet rám lett bízva,

én vagyok csak, aki írja,

akkor is, ha fáj szerinted,

belül fogni a kilincset.

 

Látod, most is, pár versszakkal,

jóban lettem önmagammal,

dehogy félek, ugyan mitől?

Harapok a reggeliből…

 

Hiszen itt vagy, néma utas,

felnézel, hogy meglátogass,

belepillants, én hogy látom,

milyen az én kis világom.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.