Versek

Az idő sóhajtása

Megosztás

Már hetek ót zsákban fut az jelen,

meg-meg botlik, nyakában a múlt liheg,

s a jövő sorban packázik vele,

zordat jósol, rövidet.

 

Fuss, fuss, a cél nincs messze a domb után,

fehérköpenyes sátrat bontva vezet,

fuss, mást itt úgysem várhatsz, egy cédulán

már rajta van a neved.

 

A jövő, mint vattacukor a napon,

izzadva ragad a semmi kezére,

eltűnik a domb, és egy hűs asztalon

csak folt marad cserébe.

 

Ott a hideg, bántó neonfényeket

klórszagú, fehér csempe veri vissza,

a cél nincs messze, valaki átvezet…

még forog egy körhinta.

 

Majd ahogy csúszik a tér, lassan megáll,

és lepedők lemondó susogása

jelzi, már nincs, ki a világgal szembeszáll,

pszt… ez a jelen végső sóhajtása…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.