Versek

Csontig

Megosztás

Kezdetben halkan kopogtat,

apró jeleket küld,

leporol egy régi rosszabb

napot s önelégült vigyorral

megpiszkál pár idegmagot.

Éppen csak… aztán gyakrabban,

álnokul közeleg, majd

tűz hátára pattan és

kiéget pár hússzeletet.

Végül belép. És már

nem csak a verandán,

a ház tetején a pince alján…

már itt bent, itt lépeget

és megágyaz a remény

legutolsó darabkáján.

Nem is vendég, ő itt lakik,

itt bennem és velem – ha

lélegzem behatol a csontig,

és elkísér… elkísér egészen

a türelemhorizontig.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.