Versek

Hallgatag dicséret

Megosztás

Nem ismertem nála szebbet,

sem szomorkásabbat.

Tudtam én, hogy csendben szenved,

sohasem szusszanhat.

Hős volt, a szótlan érzelem.

Ahogy körbenézett,

alakja rezdüléstelen,

szeme messze révedt.

Anyám szavak nélkül dicsért

és mondta bánatát,

én küzdöttem mindegyikért,

sírtam át éjszakát.

És nevetett! Ritkán, szívből.

Legszebbnek ott láttam,

szemei csókaranyszínből

voltak, én imádtam.

Úgy hiányoznak a szavak,

a néma mondatok,

az ábrándnak tűnő nyarak,

ígérő holnapok…

Sírba lettek. Elfogadom,

fájón értek véget.

Itt hagyott, de hallhatatlan,

mint csendes dicséret.

 

2018. 06.26.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.