Versek

Két fél

Megosztás

 

Elcsábított a közelséged,

ott feküdtünk ketten, együtt,

és én felnevettem… ha velem is beéred,

az időt ne is vesztegessük.

De még védtelen voltam…

és ott volt az a sok gőg,

a sok gyalázkodó vélemény…

jaj, mennyien láttak volna holtan,

engem – csak hogy ne veled legyek én.

Elmarták tőlem a boldogságot,

lassan, módszeresen,

s végül a sok belém vágott

szótól ott álltam pőrén és véresen.

Hogy szerettelek… mert te… te sosem féltél,

így ki álnok volt, végül csak magát harapta,

mi meg – mint összeillő két fél,

úgy olvadtunk egy darabba.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.