Gyere, nézz körül az én szememmel,

itt kint, ahonnan a remény fakadt,

nézd, mintha sírna ma a reggel,

harmatgyöngyök gurulnak a fák alatt.

Nézd, ők moccanatlan állják,

ahogy az ősz átiszkol rajtuk,

és viselik a tél magányát,

mikor mi már rég feladtuk.

Ugye látod már az én szememmel

mi az, ami éltet, amit reményt fakaszt,

ugye elsétálsz velem itt még egyszer,

s mint a fák, bevárod velem a tavaszt?