Versek

Szőke Pirkadat

Megosztás

Nincs kétség, egy csodás frigyben élek,

Megmunkált kötelék, amit védek.

Összegyúrt rutin, és végtelen

Szövetség, szerelem jutott nekem,

Boldogság.

 

Olykor felbugyog a régmúlt bántón,

Vállvetve csatázunk szemrehányón.

Aljas és becstelen szőke fantom,

Ki a fülembe súgsz gúnyos hangon,

Megvetlek.

 

Megneszelt repedés a jelenben,

Duruzsol a kétely a fejemben.

Romboló viszonyok hálójában,

Terjedelmes tompor rabságában,

Elmúlt már.

 

De az elásott emlék visszaszól,

Feltör a merev némaság alól.

Téged, kit gyakorta „beutaltak”,

Majd egyszer végleg kiebrudallak,

A fejemből.

 

Tépted akkor a szőke tincseket,

Eloroztam legdrágább kincsedet.

Csak az én munkámat segítetted,

Naivan szem elől tévesztetted,

Köszönöm!

 

Tudod mit, most már nem is érdekel,

Mindenki azt kapja, mit érdemel.

Mi sokáig marakodtunk a koncon,

Végül mégis Te maradtál hoppon,

Eltűnhetsz!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.