Versek

Végtelen

Megosztás

Hónapok teltek el némán,

a reggelnek is alkonyszíne volt,

penész a nap maradékán

a tegnapból maroknyi folt.

 

Fáradtan dőltem még hátra,

a végtelennek támaszkodtam én,

karnyújtásnyi távolságra

egy szomorkás-hűs lámpafény.

 

Hallottam valami szépet,

egy belőlem felsíró dallamot…

s napról-napra idetévedt,

amíg fel nem támaszthatott.

 

2 thoughts on “Végtelen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.