Versek

Villamos

Megosztás

Unalmas hajnali rostoklás,

a villamosra várok,

korai időszak nincs itt más,

csak magányos pillantások.

 

Fásultan sóhajtva huppanok,

egy üresedett székbe,

így indul útnak a villamos,

a reggeli reménységbe.

 

Mellettem van még egy ülőhely,

így igyekeztünk régen,

anyuval orvoshoz nemegyszer,

a villamos legvégében.

 

Megint a hiányát szenvedem,

a bőrülésre nézek,

itt anyu ücsörgött kedvesen…

szép,de fájó emlékképek.

 

Szemben egy idősebb asszonyság

ül agyon mosott blúzban,

alig van közöttünk távolság,

így vigyázva arrébb kúsztam.

 

Sosem volt kenyerem a csevej,

hát elfordul az arcom,

de a nő mégiscsak érdekel,

hozzám szól kedvesen, hallom.

 

„Csodaszép napunk van, nemdebár?”

ezt jóságosan kérdi,

őszinte mosolya megtalál,

már nevetek, mint a néni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.