Versek

Vizsgálatra várva

Megosztás

 

Egyszer csak néhány sejt elfelejt

meghalni… bolond ez a világ!

Korábban én felejtettem el élni

és magamban kerestem a hibát.

Ez persze nem ír felül minden mosolyt,

én már ismerem a mélyet,

most mégis félve nézem

egybekulcsolt kezünket,

és fehérre szorítom a tiédet.

A testem már megszokta a korlátokat

és a lelkem egyre szabadabban szárnyal,

megtanultam gráciával viselni

a rosszat, és barátságban lenni a mával.

Ahogy itt ülök, mégis eszembe jut,

hogy jó lenne átvenni a döntés jogát,

végre messzebbre ellátni

és tervekből főzni a vacsorát.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.